Apocalyptica.hu

Alig van olyan rockegyüttes a bolygón, amely nem szeretné, hogy egyedinek tekintsék. Természetesen ezekben a nosztalgikus és vég nélkül újra feldolgozott ötletekkel teli időkben csak néhányuk érdemli ki ezt a címet. Finnország Apocalypticája jobban rászolgál, mint a legtöbben. Minden szempontból kirívóan eredeti módon, ezek a klasszikus képzettségű kalmárok a műfajt bontó metál birodalmából párjukat ritkítják a zene történetében.

A ‘90-es évek elején alakult Apocalyptica már a kezdetektÅ‘l egy teljesen egyéni utat választott. Pár évvel korábban, még a helsinki Sibelius Akadémia diákjaiként e fiatal virtuózok beléptek egy csellózenekarba, amely Bach-tól Hendrixig mindenkitÅ‘l játszott zenét. Azonban Eicca Toppinen és három barátja valami ütÅ‘sebbet forgatott a fejében. Miután mindhárman a heavy metálért rajongtak, elhatározták, hogy megalapítják a saját együttesüket. Toppinen egyedien átírta kissé a Metallica, Slayers és más metállegendák számait, és a csapat sorozatosan fellépett az iskolai bálokon. Ahogy egyre keresettebbé váltak, az Apocalyptica megtette a merész lépést, és színpadra lépett egy igazi heavy metál klubban…

“LehetÅ‘séget kaptunk, hogy játsszunk egy utókarácsonyi metálpartin a helsinki Teatro Heavy Metal Clubban, 1995-ben”, emlékezik vissza Toppinen. “Három másik banda lépett fel, és mindegyikük feldolgozásokat játszott. Ez egyike volt a HIM elsÅ‘ koncertjeinek. Type O Negative feldolgozásokat adtak elÅ‘, mi pedig Metallicát. Nagyon ijesztÅ‘ volt odamenni, és metálosoknak játszani. Nem tudtuk, mi fog történni. Azt hittük, meg is ölnek minket! De aztán rendesen megdöbbentek, és jól érezték magukat.”

E hamarosan legendássá váló koncert közönségében rejtÅ‘zve ott volt Kari Hynninen a Zen Garden Recordstól, akit annyira lenyűgöztek az együttes zseniális metálhimnusz-interpretációi, hogy azonnal szerzÅ‘dést és egy lehetÅ‘séget ajánlott nekik, hogy 1996-ban kiadják debütáló albumukat ‘Plays Metallica by Four Cellos’ címmel.

“Felhívott minket, és megkérdezett, akarunk-e albumot készíteni”, mondja Toppinen, hitetlenkedÅ‘en rázva a fejét. “Magunk között soha nem gondoltuk, hogy abból, amit csinálunk, egy lemezt lehetne kihozni. Csak a móka kedvéért volt, egyfajta terápiaként az összes rohadt skálázás miatt! Szóval, amikor az elsÅ‘ album megjelent, nem számítottunk túl sokra. Ha ezer példányban kel el Finnországban, már az nagy szó lett volna, de több mint egymilliót adtak el belÅ‘le a világon!”

Az Apocalyptica elsöprő sikert aratott a hazájában, meglepően széles közönségben, amely kőkemény metál fanatikusokat és állsimogató klasszikus szakértőket is magába foglalt. Különös kombinációnak tűnhet, de az együttes számára a két műfaj kapcsolata logikus és természetes

“Létezik egyfajta primitívség a metálban és a klasszikus zenében is”, mondja Toppinen. “Jobban rejtÅ‘zködik a klasszikus zenében, de rendkívül hatalmas és erÅ‘s. Ha Sosztakovics szimfóniáit hallgatod; amikor nagyon beindul, a Panterához vagy a Sepulturához lehet hasonlítani. Ráadásul mindkét világ lakói szeretik a jó zenészeket.”

Hirtelen és meglepÅ‘ népszerűségétÅ‘l inspirálva, az Apocalyptica a kreativitás tornyosuló hullámait meglovaglásával és elképesztÅ‘ fellépéseikért elismerÅ‘ vélemények bezsebelésével töltötte a ‘90-es évek végét. 1998-ban megjelent “Inquisition Symphony” című második albumuk, egy újabb adag feldolgozás ezúttal a Faith No More, a Pantera és a Sepultura számaival. Szerepelt rajta továbbá az együttes elsÅ‘ eredeti anyaga is: három dal megmutatta, hogy az Apocalypticában több van az újdonság varázsánál. Mire a finnek elértek a harmadik stúdiólemezig, a 2000-es “Cult”-ig, már eldöntötték, hogy elszakadnak a feldolgozásoktól, és majdnem egy egész albumnyi friss anyaggal álltak elÅ‘, amely egyszer és mindenkorra kÅ‘be véste a banda egymástól elütÅ‘ műfajokból alkotott vad és feltűnÅ‘en változatos egyvelegét. Ezután trióvá csökkent létszámmal az Apocalyptica eltökélten alakította magát egy ütÅ‘s kreatív erÅ‘vé.

“A saját számaink írása új dimenziót nyitott a bandának”, állítja Toppinen. “Már tudtuk, hogy jól mennek a feldolgozások, és ez már nem volt érdekes a számunkra. Új, friss zenét kellett írnunk a hangszereinknek. Nem agyaltunk azon, hogy ‘Ezt kell tennünk, hogy sikeresek legyünk’; egyszerűen csak meg akartuk tartani benne az érdeklÅ‘désünket, és nem ugyanazt a szart ismételgetni.”

Az elismertségük ugrásszerű növekedésével együtt az Apocalyptica egy újabb nagy lépéssel sétált át az új ezredbe, amikor a Slayer legendás dobosával, Dave Lombardóval dolgozott együtt “Reflections” című negyedik stúdióalbumán (2003).

“Egy holland metálfesztiválon játszottunk ‘97-ben, és Dave doboktatást tartott”, emlékszik vissza Toppinen. “Odajött hozzánk, és megkérdezte: ‘Tudtok Slayert is játszani? Nem akartok velem fellépni?’, és mi azt mondtuk “De, persze!”. Eljátszottuk vele a ‘South of Heaven’-t élÅ‘ben, és utána azt mondta: ‘Ha valaha dobosra lesz szükségetek, csak hívjatok!’. Azóta barátok vagyunk.”

Felismerve, hogy Lombardo ritmikus befolyása újfajta életet adott a zenéjüknek és lehetÅ‘vé tette számukra, hogy számtalan új irányba nyissanak, az Apocalyptica verbuválta a saját fÅ‘munkaidÅ‘s dobosát, Mikko Sirént a 2005-ös, önmagukról elnevezett opusra. Könnyen lehet, hogy karrierjük legerÅ‘teljesebb albumaként az “Apocalyptica” készítése során az együttes megszilárdította zeneszerzÅ‘i képességeit, és vendégzenészeket hívott a stúdióba, köztük a HIM frontemberét, Ville Valót, Lauri Ylönent a The Rasmusból és ismét Dave Lombardót, akik mind segítettek a metál elsÅ‘ vonósainak, hogy szélesebb közönségre tegyenek szert, mint valaha.

És most 2007-re és az Apocalyptica vadonatúj albumára, a “Worlds Collide”-ra térve. A régóta a Rammstein múzsájaként működÅ‘ Jacob Hellner producerrel dolgozva, ez nyilvánvalóan tetÅ‘pontja a finn fiatalok egyenesen felfelé ívelÅ‘ pályájának; megkapó mini-eposzok szemkápráztató kollekciója, amelyek az együttes történetének minden oldalát megvilágítják, miközben számtalan új ötletet és váratlan kerülÅ‘t mutatnak be az eltéveszthetetlen hangzásukkal. Vagy egyszerűen megfogalmazva: nagyszerű rock dalok kollekciója. A munka 2006 augusztusában kezdÅ‘dött, és onnantól kezdve a nagyjából 40 szám, amit a banda a lemezhez írt, lecsökkent az átfogó és hibátlan egy tucatra, köztük közös számokkal a Stone Sour/Slipknot Corey Taylorjával (az “I’m Not Jesus” című elsÅ‘ kislemezen), a Lacuna Coil elbűvölÅ‘ Cristina Scabbiájával, a 3 Days Grace énekes Adam Gontierrel és megint csak régi barátjukkal és kollégájukkal, Dave Lombardóval.

“Nagyon izgalmas volt”, lelkesedik Toppinen. “A legutóbbi két albumon producerek, zeneszerzÅ‘k és mindenesek voltunk. Most kitártuk a kaput különféle énekesek, egy producer és még társszerzÅ‘k számára is. Új elemeket engedtünk az Apocalyptica világába. Ez rendkívül érdekes és izgalmas volt.”

Amikor az Apocalyptica különleges vendégként a központi színpadot kapta az idei év Eurovíziós Dalfesztiválon Helsinkiben, a zene szerelmeseinek milliói fogtak padlót a világon annak az együttesnek a látványától és hangzásától, amely füleket letaglózó látványosságot kelt, ahol csak feltűnik, és amely úgy viseli egyedülállóságát, akár egy érdemrendet. A “Worlds Collide” megjelenésével az Apocalyptica bebiztosította magát, hogy újabb szívekbe és elmékbe lopja be magát világszerte.

“Megpróbáltunk egy világszínvonalú albumot készíteni”, foglalja össze Toppinen. “Számunkra ez egy izgalmas idÅ‘szak. Nagyszerű emberekkel dolgozunk együtt, és teljesen fel vagyok csigázva. 11 éve elÅ‘ször érzem úgy, hogy az egész csapat együtt dolgozik. Ezzel a csapattal képesek leszünk arra, hogy felrázzuk azokat az embereket, akik eddig is ismerték az Apocalypticát, de nem vettek volna jegyet vagy albumot eddig. Terjeszteni akarjuk az igét.”